Budapest határában, tömegközlekedéssel is megközelíthető helyen, Budakeszi szélén, az erdőben található a Budakeszi Vadaspark.
A bemutatott állatok tekintetében nyilván nem kelhet versenyre a fővárosi állatkerttel, de az elérhető élményekben igen. Főleg kisebb gyerekekkel nem az számít, hogy minél több állatot tudjunk megcsodálni. 3-5 éves gyerekeknek például gyakran még sok is egyben az állatkert és a szülő szinte csak kötelességtudatból rángatja végig a teljesen kimerült gyereket az összes állat kifutója előtt.
Ezzel szemben a Budakeszi Vadasparkban csak néhány tucat állat tekinthető meg. Ők azonban sokkal természetesebb közegben, sokkal közelebbről és nem mellesleg kisebb tömegben. A belépőjegyek is jelentősen kedvezőbbek, így erősen ajánlott a kisgyerekes családok számára, hogy első körben itt ismertessék meg csemetéiket a vadállatokkal.
A program teljessé tételéhez még számos programlehetőség adja magát. Egy könnyed erdei séta, főleg a BKV-val érkezők számára ajánlott, de játszótér és háziállat bemutató is a lehetőségek közé tartozik. A bejárat mellett a nagyobb gyerekek és akár felnőttek számára is ajánlott kalandpark teszi még teljesebbé a szórakozást.
Sok tekintetben tehát nagyobb élmény lehet a gyerekek számára a vadasparkba látogatni, mint az állatkertbe. Aztán ha nagyobbak lesznek és már céltudatosan arra vágynak, hogy egy-egy korábban soha nem látott állatot megnézhessenek, akkor már lehet őket vinni az állatkertbe is. A zsiráf és az elefánt ugyanis aligha maradhat ki egyik gyerek világot felfedező kalandjai közül sem.